Erdős Sándor: Az ócskás 18 Massza

 

Tizennyolcadik történet

Massza

  Kyassanur lassan tolta bevásárlókocsiját, amiben a gonosz varázzsal átszőtt portékáit tartotta és halkan motyogott magában. Egy apró érme pottyant ki a kocsiból és lassan gurulni kezdett a közeli csatornanyílás felé, majd eltűnt a mélység felé vezető úton. Az ócskás még csak utána sem kapott az érmének, hanem a motyogást abba sem hagyva mosolygott magában.

  Ben nem szerette a munkáját, de a szükség nagy úr ezért kénytelen volt nap mint nap bejárni ezt a mocskos utat, ami a város alatt vezetett, talán a végtelenbe. Mint a csatornázási művek ellenőre járta a sötét, büdös csatornákat lehetséges hibaforrások után kutatva, amiket a karbantartók majd kijavítanak. Eseménytelen és magányos órákat jelentett ez Ben számára, ami lehetőséget nyújtott számára az élet nagy dolgain való töprengésre. Például sokat gondolkodott a szomszédban lakó lány nagy melleiről, amibe szívesen belefulladt volna, úgy gondolta ez élete egyik nagy álma.

 Combközépig érő gumicsizmájában lassan csoszogott a síkos betonon mikor meglátott egy kis érmét az iszapban heverve. Felpillantott a feje fölül beszűrődő fényre, majd lehajolva felvette az érmét és a nadrágjába törölte róla a mocskot. Jelentéktelennek tűnő fémdarab volt, valami alaktalan pacának a vésetével mindkét oldalán. Ben reflex szerűen zsebre vágta az érmét, majd folytatta magányos útját és álmodozását a szomszéd lány melleiről.

 Talán két lépést tett meg mikor visítozó patkányok tömegei futottak el mellette zavaros összevisszaságban. Ilyent még nem látott a hosszú évek során, mióta járja a mélységet, de érezte, hogy ez nem jelenthet valami jót, ezek az állatok nem szoktak így megijedni a semmitől. Zseblámpájával abba az irányba világított, amerről az állatok az előbb felé rohantak ám a csatornában nem látott semmit, ami veszélyesnek tűnt volna. Vállat vont és folytatta az útját tovább már nem törődve ezzel a problémával, mikor halk surranó hang hallatszott mögötte. Megfordult és a hang forrása felé irányította a lámpa fénysugarát. Mintha egy nagy sötét hullám kúszott volna az irányába, ami beborítani látszott a csatorna több mint felét. Remegő lábakkal eredt futásnak zsigereiben érezve a veszélyt, ami fenyegette és egy feljáratot keresett a szemével, ahol a hullám elől menedékre lelhet.

 Pár méter megtétele után egy falba épített mászóvasat látott meg ami a felszínre vezetett, ezért gyorsan odalépett és elkezdett kúszni felfelé. Amint felemelte a lábát erős fájdalmat érzett a bokájában és lenézve a hullámformát látta, amint alaktalan masszaként kavarogva egy csápszerűséggé alakult részével fogva tartotta a lábát. Húzni kezdte Bent vissza a csatornába őrjítő fájdalmat okozva neki ezzel és ő rémülettel nézte ahogy a bőr és hús a lábszáráról sisteregve leválik, mintha sav marná szét. Üvöltve ráncigálta a lábát és sikerült is kiszabadítania azt a massza öleléséből a lábszára leszakadását követően. A lendülettől a csatorna aljára esett, ahol a massza, mint óvó szerető ölelte át testét és őrjítő fájdalmat okozva Bennek bekebelezte lassan. Ha még lett volna szemgolyója, akkor láthatta volna, ahogy a teste egy kínban fetrengő nyálkává válik, nem hagyva mást ott csak egy kis érmét amibe egy alaktalan paca figurája volt vésve.

 Nem keresték túl sokáig Bent és nem is siratta meg senki, egy névtelen eltűnt lélek lett a városi sok ezerből. Csak egy valaki gondolt rá, akkor is csak pár percre, egy vándor ócskás aki nyikorgó kocsiját tolva kajánul vigyorgott.

Előző részek