Erdős Sándor : Az ócskás 6 A bunda

                   Hatodik történet

 

A bunda

 

 Szinte csontig hatolt a dermesztő hideg szél, mikor Jónás a vadász a város utcáit rótta. Látszólag céltalanul lődörgött, ám valamit mégis keresett, a közelgő hideg időjárás miatt szüksége volt egy új kabátra, a régit már foltozni sem lehetett, annyira tönkrement a viselésben. Sajnos anyagi javakban nem volt bővében, ugyanis a környéken egyre fogyatkoztak a vadak, nagyobb távolságokat meg csak meleg ruhában tudott vállalni a távolabbi zsákmány reményében. Az szóba sem jöhetett, hogy szabónál, vagy szűcsnél szerezze be a ruhadarabot, ugyanis a zsebében csörgő pár garas ezt nem tette lehetővé. Nagy megkönnyebbülés járta át, mert megpillantott a város főterén egy vándor ócskást, és bízva benne hogy talál magának valami meleg ruhadarabot odalépett hozzá.

 – Adjon Isten szerencsés napot! – Köszöntötte a szakadt, vézna ócskást magában megjegyezve, hogy az illető egyáltalán nem szimpatikus számára, még a szeme sem áll jól neki. – Nincs esetleg olcsó, ám meleg kabátja eladó? – Kérdezte.

 – Talán akad valami a maga számára. – Szólt az ócskás és kordéja mélyére túrva egy valószínűleg farkasbőrből készült bundát mutatott fel a leendő vásárlójának.

 Miután az árban, ami egyébként nagyon jutányos volt, megegyeztek Jónás örömmel kanyarította magára a szerzeményt és iparkodott hazafelé, hogy minél előbb fel tudjon készülni a téli vadászatra. Miután az erdőben rejtőző kunyhójába ért, a bundát a rozoga ágyra dobta és nekiállt a felkészülésnek. Elrakodott némi élelmet és alsóruhát az iszákjába, előkészítette számszeríját, eloltotta a kandallóban izzó parazsat és magára öltötte újonnan vásárolt bundáját, amit egy zsineggel erősen megkötött a derekán. Már kezdett sötétedni, ám Jónást nem zavarta a sötétség, még kicsit szerette is a jótékony éjszakai láthatatlan világot. Kilépett a hideg éjszakába, amit ezüstszínű fényben fürdetett a telehold, mikor hatalmas fájdalom hasított testébe. Négykézlábra döntötte a kín, és görcsök futottak át egész testén. Öklendezve a fájdalomtól kimeredt szemmel nézett kezére, már ami az volt valaha, mert most már karmok meredeztek és sűrű feketés szürke szőr borította a hajdanvolt emberi végtagot.

 Tíz percig is eltartott a hatalmas fájdalommal járó átalakulás, miközben végtagjai és fogai megnyúltak, a testét sűrű szőr borította és Jónás a vadász hangja egy fájdalmas morgássá torzult. Iszákját hátrahagyva hatalmas szökkenéssel vetette be magát a rengetegbe, vissza sem nézve hajdanvolt otthonára.

 A város lakói, miután hónapokig nem látták Jónást, kutatni kezdtek utána mindhiába. Soha sem került elő. Rossz nyelvek szerint a végzete vitte el szegényt, ugyanis egy ideje egy vérfarkas garázdálkodik a környéken, valószínűleg a gonosz vad hurcolhatta el a vadászt.

 A telihold fényesen világította meg a rengeteg szélét, ahol egy vöröslő szemű hatalmas lény állt a hátsó lábain, fejét a holdra vetve, panaszosan vonyítva miközben vörös szemeiből könnyek hulltak alá. Más hang ezen kívül nem zavarta meg az éjjel csendjét, csak egy vándor ócskás kordéjának nyikorgása hallatszott a távolból.

További részek