Erdős Sándor: Az ócskás 15. A parkőr

 Tizenötödik történet

A parkőr

 A park nagyjából gondozott részét rótta mint minden egyes nap amióta csak az eszét tudta. Kisgyerekkorában itt labdázott barátaival és később a parkban csattant el az első csók is, ma már mint a város alkalmazottja parkőri pozíciójából kifolyólag a munkáját végezte itt ami az esetek többségében abban merült ki, hogy a renitenskedőket zavarta el a park területéről. Amatőr bokszolói múltjának és határozott fellépésének köszönhetően legtöbbször ez sikerült is a rendőrség bevonása nélkül, és ezért Ben közmegbecsülésnek örvendett a környéken mert a park legsűrűbben látogatott részén aránylagos nyugalom uralkodott.

 Volt viszont a parkban egy terület amit magában csak az „elveszettnek” hívott, mert messziről kerülte aki csak tehette, kivéve néha a karhatalom embereit akik havonta egyszer razziát tartottak ott. Drogosok, kurvák, stricik és a törvény keze elől menekülő világsöpredékei tanyája volt ez a elhanyagolt parkrész. Ma a határán sétálgatott az „elveszettnek” mikor egy női sikolyt hallott a sűrűn növő növényzet mögül a távolból, ezért gyors léptekkel a hang irányába sietett. Itt még a fák is betegek voltak és a rothadás szaga keveredett az emberi ürülék átható bűzével. Halomban állt a szemét, amit szétszórtak a patkánymódra itt élő hajléktalanok akik már teljesen kirekesztették magukat a társadalomból.

 Pár száz méter megtétele után egy egy raklapokból tákolt és bádoglemezekkel borított viskót pillantott meg a sűrűben, amelynek az ajtajában egy pillanatra egy fiatal lány vérrel borított alakja tűnt fel, majd valaki berántotta őt a viskóba. Kivette a zsebéből egyetlen fegyverét a kést, amit néhány napja egy vándor ócskástól vásárolt a városban. Bízott a testi erejében, de mint mondani szokták az ördög nem alszik. Kihúzta a kést a tokjából ami furcsa természetellenes zöld fénnyel villant fel, bár Ben ezt észre sem vette, mert a viskóra koncentrált.

 Ahogy közeledett úgy lett egyre erősebb valami émelyítő bűz, ami körbe lengte a környéket heveny hányingert okozva a parkőrnek. Óvatosan belökte a rozoga ajtót, majd a kést maga előtt tartva belépett a házikóba.

 Ahogy belépet olyan borzalmas látvány tárult a szeme elé, amelyet még a legrosszabb rémálmában sem látott. A falakat körben polcok borították, melyeken vélhetően emberi szervek sorakoztak különböző méretű üvegekben. Ezt a következtetést abból vonta le, hogy a helyiség közepén egy durván ácsolt asztalon egy erősen megcsonkított emberi test hevert, miközben egy neki háttal álló fekete színű gumiköpenyt viselő ember éppen a lábfejét fűrészelte le. A sarokban álló hűtőszekrény ajtaja nyitva volt és vérmaszatos edényekben különféle húscafatok hevertek benne festői összevisszaságban. A legmegdöbbentőbb látvány viszont egy komódszerű tákolmányon sorakozó nagy méretű edényekbe akkurátusan elhelyezett emberi fejeknek a gyűjteménye volt. A serényen fűrészelgető ember a jövevény lépteinek a hangjára megfordult és a fűrészt mint fegyvert tartotta maga elé, lázban égő szemével nézve Benre aki kését maga elé tartva, cseppet sem megijedve közelített az örülthöz. Úgy érezte, hogy könnyen felülkerekedik majd rajta.

 Hatalmas reccsenéssel nyílt meg Ben koponyája, mikor egy hátulról egy fejszével a fejére mért ütéstől összecsuklott. Estében megfordult és a véres ruhájú lányt látta meg fejszével a kezében, ahogy őrült lázban égő szemmel nézett rá.

 Még aznap estére a komódon gyülekező tartósított fejek száma egyel gyarapodott. Ben élettelen, üveges szemmel nézett ki az üvegből egy a sarokban heverő zöldes fényben fürdő késre.

Előző részek